• Takarító Kommandó

CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK! Extrém szennyezettségű lakás takarítás

Frissítve: júl 17

Kinyitod az ajtót és nem hiszed el amit látsz!

Sajnos van mikor ilyen vagy ehhez hasonló súlyos állapotok fogadnak bennünket! A kezdeti sokk után kezdődhet a takarítás!

(Eme cikkünkben kendőzetlenül fogunk beszélni az extrém állapotú ingatlanok takarításának témájáról, mert így talán tanácsot is tudunk adni ezen helyzetek megelőzésére.) Megrázó sztorik és képek következnek!


Orrfacsaró bűz, fekália (széklet) mindenütt, hányás, rettenetes kupleráj amerre nézel, romlott ételmaradékok, rengeteg mosatlan lábas és tányér, beleszáradt vizelet a kanapéba, és még hosszasan sorolhatnám azokat a hányingerkeltő jelenségeket, amelyek megbotránkoztatnak minket vagy undort keltenek bennünk.

A következő eset a való élet igazi nehézségeit tükrözi. Sajnos előfordul az emberrel (általában idősebbekkel), hogy bizony az olyan feladatok, mint például a takarítás, fizikailag túlságosan megterhelővé válnak. Az élete legutolsó szakaszában minden ember eljut abba az állapotba, amikor már gondoskodni kell róla, pont úgy, mint az elején. Ha egyedül él egy idős ember vagy - pár, a fizikális korlátozottságából adódóan, nem fog olyan alapossággal takarítani. Az ok egyszerű! Nem az igénytelenségük miatt hanyagolják el a tisztaságot, hanem mert egészen egyszerűen nem tudnak szegények lehajolni, vagy “bemászni” az ágy alá, órák hosszat sikálni és fizikai erőt kifejteni. Esetenként annyira leromlott állapotú emberek lakásába hívnak minket, akik már önmaguk ellátására képtelenek.

Az első, amit észrevesz az ember, az ajtón belépve, az az orrfacsaró bűz. Sajnos a matracok árasztják magukból a pisi-, esetenként a fekália szagot. A WC és a fürdő további erős szagok forrása, mert ugye vízkőtelenítve és takarítva nem volt, így a csempéken és a szanitereken vastagon áll a baktériumoktól hemzsegő, vastag vízkő, ami általában már meg is van barnulva. A nappaliban mindenen vastagon áll a por, ami további orr irritáló jelenség. De az igazi feketeleves az a konyhába lépve tárult elénk! Az egész étkészlet, az összes evőeszköz, a különböző méretű lábasok, fazekak, serpenyők, tepsik ételmaradékosan egy kupacba tornyozva a konyhaasztalon, konyhapulton… De még a konyhai sarokülő is teli-s-tele bűzölgő edényekkel.

Ezek a “jobbik” esetek. A további kialakító tényezői az óriási kuplerájnak még ennél is szomorúbb históriák. Volt rá példa, hogy olyan szerencsétlenül járt lakástulajdonosok hívtak minket segítségül, hogy a bérlő tudatmódosító szerektől való függőségétől már nem vette észre, hogy milyen extrém koszos körülmények között él. (Korábbi cikkünkben már írtunk hasonló esetről!) A házi kedvence már teljesen összeszarta a lakást, és a lábával mindenfelé széthordta. A tulajdonost értesítették a szomszédok vagy a közvetlen közelben lakók, mert egyre jobban zavarta őket a kellemetlen, erős szag, ami az ingatlanból áradt. De megemlíthetnénk az öreg urat, aki magányosságában az alkoholt választotta társának, és mivel a kora miatt már gyógyszereket is szedett, ezért még alaposabban kiütötte magát. Olyannyira, hogy a WC-t eszméletlen módon összepiszkította, de a mámoros állapotában a kanapén ülve elvégezte kis dolgát, így az erősen bűzölgött a beleszáradt vizelettől. Hasonlóképpen járt el éjszaka az ágyában. Nos az ilyen jellegű "használatban" lévő szivacsos bútorokkal sajnos igazán mi sem tudunk jelentős sikereket elérni, javasolt ezeknek a tárgyaknak a kidobása! Minél hamarabb távolítjuk el a lakásból az irtózatos szagok forrásait, annál hamarabb válik elviselhetővé a levegő, persze folyamatos szellőztetés mellett. Ezután, már érzékelhető, hogy a levegő kezd tisztulni. De ezzel az exrtém takarításnak még nagyon de nagyon az elején vagyunk. Most következnek az igazán gyomorforgató jelenetek, a mellékhelyiségek takarítása.


Az ember ilyenkor azt se tudja hogy hova kapjon, mibe kezdjen bele?! Ehhez a fajta extrém takarításához bizony gyomor kell! Itt nem lehet finnyáskodni! A feladatok sora szinte végeláthatatlan, egy ilyen leharcolt ingatlanban a takarítás teljes feladattárát ki kell meríteni. Különös figyelmet fordítva az összes felület fertőtlenítésére! De a sok tennivaló leírása helyett beszéljenek inkább az eredmények! Legutóbbi munkánkról készítettünk néhány képet, amellyel megpróbáljuk demonstrálni, hogy milyen extrém koszos (szennyezett) állapotból hoztuk vissza a lakást az emberi jelzővel illethető ingatlanok közé!


Takarítás előtti állapot

Takarítás utáni állapot

Gumikesztyű használata kötelező! A takarítás alatt használt rengeteg vegyszer nemcsak, hogy kimarja a bőrödet, hanem még fel is szívódik a szervezetünkbe, plusz a fertőzésveszélyt is sokkal komolyabban figyelembe kell venni!

Ha nincs hozzá gusztusod, vagy erőd, hogy kitakarítsál egy ilyen rendkívüli módon elhanyagolt ingatlant, akkor adunk egy jó tippet! Hívd a Takarító Kommandót extrém szennyezettségű takarításához!


#extrém #szennyezettségű #takarítás #fertőtlenítés

8254 megtekintés